A 2024-es év hala a RÉTICSÍK


A réticsík a csontos halak főosztályának a sugarasúszójú halak osztályába, a pontyalakúak rendjébe és a csíkfélék családjába tartozó faj.

Megjelenése: A réticsík 15-35 centiméteresre nő meg és tömege 80-150 gramm között mozog. Kisméretű száját 10 bajusz köríti, 4 a felső és 6 az alsó ajakán. A testformája miatt kígyószerűnek tűnő halat a fenéken bajuszszálai segítik az érzékelésben. Teste hengeres, nagyon izmos, nyákos és apró pikkelyek borítják, melyek alig fedik egymást. A szemei testméretéhez viszonyítva nagyon aprónak tűnnek. Hasa sárga, háta barna és oldalán a szemétől a farokúszóig jellegzetes sötétbarna csíkok húzódnak. A nőstény nagyobb és teltebb testű, mint a hím. Ivarérettségüket 2-3 éves korukra érik el. Az ivarérett példányok párosan ívnak a sekély, vízinövényekkel dúsan benőtt vízterületeken. A lerakott ikráiból 5-10 nap alatt kifejlődnek a 4-5 milliméter hosszú lárvák, amelyek ezután gyorsan növekednek.  A faj jellegzetessége, hogy kisegítő légzőszerve segítségével béllégzésre képes. Amikor kevés a vízben az oxigén felúszik a felszínre, és ott levegőt szippant, amelyet vérerekkel dúsan átszőtt belébe présel. Az elhasznált levegőt a végbelén át engedi ki.

Éjjel aktív hal, napközben az iszapban rejtőzik el. Rovarokatférgeket és ízeltlábúakat keresgél az iszapban, valamint a vízben lévő növényi törmelékeket is elfogyasztja. Nagyon szívós és igénytelen hal, a telet az iszapba rejtőzve tölti el. A víz időleges kiszáradását is el tudja viselni. Élőhelye az árterek, mocsarak, lápok iszapos fenekű helyei, de megtalálható a folyóvizek lassú folyású, iszapos szakaszain is. Élőhelyspecifikus faj, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos élőhelytípushoz alkalmazkodott, és ettől a környezettől nem tud elszakadni. Az élőhelyének változásakor nem tudja követni a változásokat és emiatt eltűnik a faj az adott területről.

A nagy folyószabályozások és a mocsarak lecsapolása miatt megfogyatkozott a Magyarországon található állománya, ezért védelmet élvez. Korábban tömegesen fordult elő, fontos böjti tápláléknak számított, és a csíkászatot a 19. századig mint a halászat külön ágazatát tartották számon.